Művészélet, életművészet - Elite Magazin - 2008. július

Tunyogi Henriett balettművész szépsége mellett nem lehet szó nélkül elmenni, azonban megjelenésének csak koronája a színpadi világítás. Van viszont ennél sokkal ritkább tulajdonsága is: a belőle sugárzó harmónia egy rövid beszélgetés alatt is annyira erősen hat, hogy ezen felül már csak bónusznak tűnik a kecses alak, a bájos arc.

Szép és sikeres nő. Mit jelent az Ön számára ez a két fogalom?

Talán nem hangzik szerénytelennek, ha azt mondom: mindig szépnek tartottak. 2006-ban meg is nyertem egy szépségversenyt Angliában, így én lettem Miss Herbal Princess of U.K. Itt a külső és a belső szépséget, a nőiességet díjazták. De számomra mindez inkább érdekes, mint fontos. Valójában akkor érzem szépnek magam, ha harmóniában vagyok önmagammal.

Ezek szerint vannak olyan pillanatok, amikor nem nyilvánvaló az Ön számára a szépsége?

Hogyne, előfordul, hogy nem szívesen szembesülök a tükörképemmel. Hiszen a szépség egészen biztosan egyfajta kisugárzás és lelkiállapot, ami még egy kevésbé szép embert is elvarázsol. Persze hazudnék, ha azt mondanám, a külső megjelenés teljesen jelentéktelen, én is megteszem, amit tudok, hogy formában tartsam magam. Fizikailag fontos, hogy kialudhassam magam, és megfelelően táplálkozzam. Ez alatt azt értem, hogy olyasmit eszem, ami kis mennyiségben is sok és értékes energiát ad. A gabona, a gyümölcs, a zöldség ilyenek, bár néha igénylem a szárnyast és halat is. Tudatos vagyok e téren, szinte minden fellépési helyemen ismerem a bioboltokat. Érdekes módon, a szépséghez hasonlóan számomra a siker is kettős tartalmú fogalom, hiszen vannak belső sikereim, amiket emberként érek el és vannak a külvilág számára is látható csúcsok. Belső sikeremnek tartom, ha olyan minőségben tudok megnyilvánulni mások felé, ahogyan elvárom magamtól. Ha érzékenyen és nyitottan reagálok másokra, vagy ha legyőzöm magam egy nehéz helyzetben, azt komoly eredményként könyvelem el. A külső sikerek nyilvánvalóak és láthatóak, a díjakat, a jó kritikákat, az elismeréseket nem kell magyarázni. Mivel ez utóbbiak sokkal látványosabbak, fontos, hogy ne felejtsük el egyensúlyban tartani a két szintet.

A sikerért - legyen az belső vagy külső -, sokat kell dolgozni.

Igen, és ezt sokszor elfelejtik az emberek. Könnyű neki... - mondják, de a mindennapi munka, a kitartás, a lemondás nem jelenik meg előttük. Persze szívesen dolgozom a sikerért, de nem mindig örömteli lemondani a nyaralásról, vagy december 24-én tíz órát a balett-teremben tölteni. Nem nevezném mindezt áldozatnak, de az biztos, hogy nincs olyan normálisnak mondott életritmusom, mint más pályán mozgóknak. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy legyen egy megingathatatlan belső iránytűm, ami jó irányban tart. Nem szabad könnyen megadni magunkat a látványos eredményeknek, sőt, én nem is a földi értelemben vett sikert tartom a legértékesebbnek. Hiszen mindnyájan ismerünk olyan csúcson lévő embereket, akik boldogtalan, nyomorúságos életet élnek. Elsősorban, nem a csúcs érdekel, hanem az úton levés.

Ezen az úton segítségére van valamiféle hit?

Nem vagyok egyházhoz kapcsolódóan vallásos. Egyszerűen érdekelnek az emberek és saját magam, választ keresek a kérdéseimre: ki vagyok én, miért vagyok itt, miért ez a pályám? A belső út izgat engem, hogy honnan hová juthatok. Szeretem a kihívásokat, a különleges helyzeteket, mert ezek mindig megmutatják, hol tartok. Arra vagyok igazán kíváncsi, milyen mély dimenziókat tudok megélni. Ez az egy nagy kaland, amely bátorság és bölcsesség kell, hogy jól reagálhassunk azokra a helyzetekre, amelyeket az élet kínál nekünk. A belső utazás pedig rengeteget ad a hivatásomhoz is. Sokan kérdezik, meddig tudom még a táncot ilyen hőfokon művelni. Ilyen kevés alvással, ilyen sok utazással és stresszel. A válaszom mindig az, hogy mivel én ezt élvezettel csinálom, hatalmas energiákat nyerek belőle. Ha a pillanatot élvezem és értékelem, nem fáradhatok bele.

Az Ön művészetén látszik, hogy nem csak megmutatni szeretne valamit a felszínen, de mély tartalom is van a játékában.

Azt gondolom, ebben valóban nem lehet hazudni. A színpadon nem él meg a hazugság, rögtön látszik, milyen ember az, aki kiáll. Szerencsére mostanában főként olyan előadásokban dolgozom, amelyeket rám alkotnak vagy magam készítem a koreográfiát. Néha meglep, hogy mások milyen karaktereket látnak belém, de mindig örülök, ha egy új énemet felfedezhetem. Hosszú ideig én voltam a lírai balerina, és bár ez nyilván előnyt is jelent a pályámon, de közel sem volt elég. Unalmas, ha csak egy üres szépséget néz az ember. De ha az tartalommal van megtöltve, mindenképpen hat a nézőre, még ha nem is tudja megmondani, miért. Sőt, nem csak a szépség hat. Egyszer egy koreográfus azt mondta nekem, hogy Henriett, te túl szép vagy. Sokáig tartott, hogy feldolgozzam ezt a mondatot, de rengeteget segített nekem. Rájöttem, hogy bátrabban kell megmutatnom más színeimet is. Eleinte persze nehezemre esett például a groteszk arcomat mutatni, hiszen aki mindig arra törekedett, hogy a szép mozdulatait a lehető legtökéletesebben adja elő, megküzd az esetlenségért. Egy darabig azt gondoltam, nem szabad csúnyának lennem, de örülök, hogy ezt a gátamat is áttörtem.

Ha nem találta volna meg a táncot, mint önkifejezési formát, keresett volna más megnyilvánulási módot?

Biztosan. Mindig színésznő szerettem volna lenni, énekelni is imádok, de amikor édesanyám tízévesen elvitt a Balettintézetbe, beléptem a tükrös terembe, és megszólalt a zene, tudtam, hogy ez lesz az életem, holott előtte soha nem láttam még balettelőadást. Így végül a színészetet a tánc váltotta, bár most is azt mondom, hogy színész vagyok, aki a testével és az arcával kommunikál. Óriási adomány, hogy olyan emberekkel dolgozhatom, akik szintén így gondolkoznak, de ehhez az kellett, hogy merjem vállalni a szabadúszást. Mindenképpen tovább akartam lépni, bár nem tudtam pontosan, mire vállalkozom. Ez tipikus minta az életemben: belevágni valamibe, amiről nem tudom, milyen. Bizalmat kellett szavaznom az életnek, mert mindig akkor történtek velem jó dolgok, ha hallgattam az intuíciómra és legyőztem a félelmeimet.

Előfordult már, hogy mégsem az várta, amit remélt, hogy kudarcokat élt meg?

Nem igazán. Ha valami nem sikerült, azt sem kudarcnak tekintettem, mindössze rájöttem, hogy nem az az utam. Akkor kerestem egy másik lehetőséget. Óriási lépés számomra, hogy így tudom nézni a dolgokat, mindennek meglátom az okát. Van, amikor öt percbe telik, van, amikor egy évbe. Éppen ezért nem kellett sokszor feltápászkodnom a padlóról. Pontosabban, ha voltam is padlón, tudtam, hogy ez szükséges ahhoz, hogy a csúcsokat is megélhessem. Ráadásul, ha mélyebben voltam, mindig volt mellett valaki, aki biztatott, és segített újra talpra állni. Az utóbbi nyolc évben a férjem, Vásáry Tamás, akivel olyan erőt adunk egymásnak, ami mindenen átsegít. Oda-vissza hatunk egymásra, emberileg és művészileg egyaránt. Olyan szoros kapcsolatban vagyunk, hogy még ha nem is vagyunk egy városban, mindent tudunk egymásról, naponta többször is beszélünk. Nagy szerencse, hogy miután sokáig egyedül jártam az utamat, jött ő, akivel összekapaszkodhattam. És bár az elején nyilván sok rosszindulatú megjegyzést kaptunk a 41 év korkülönbség miatt, az eltelt idő bizonyítja, hogy nem futó kalandról van szó.

Nem voltak kételyei, hogy lekötheti-e magát ilyen fiatalon?

Egyáltalán nem, hiszen ez egy olyan érték, amihez sosem fért kétség számomra. Annira szabadok lehetünk ebben a házasságban, hogy lekötöttség helyett inkább szárnyakat kapunk. Amikor együtt dolgozunk a közös produkcióinkon, az pedig a legharmonikusabb együttlét, amit megélhetünk. Csak a mindennapi, gyakorlati dolgok lehetnek súrlódási pontok. De ezeken is gyorsan túllépünk, tudatosan törekszünk a harmóniára. A pályám alakításában viszont már korántsem vagyok ilyen tudatos, bár vannak két évre lekötött előadásaim, szeretem magam sodortatni az eseményekkel. Nincsenek is vágyálmaim és megmásíthatatlan céljaim, az élet eddig is elém hozta a lehetőségeket. Emberileg pedig legfőbb emberi célom a teljes lelki szabadság elérése. Ez annyit jelent, hogy nem kötődöm emberekhez és helyszínekhez, bár szeretem őket, és nem ragaszkodom egyes tulajdonságaimhoz sem. Ez lehet számomra az egyetlen igazi érték.

Makarész Rita