Zongora-balett est a Tavaszi Fesztiválon

A Tavaszi Fesztivál egyik különleges élményt adó művészeti eseménye Vásáry Tamás, Tunyogi Henriett és Solymosi Tamás zongora-balett estje volt a Thália Színházban. Harmonikusan felépített műsorú zongora szólóestet hallottunk, amelynek egyes darabjait magától értetődő természetességgel teljesítette ki a tánc kifejezőereje.

A közönség megértette és elragadtatással fogadta a közös produkciót. Az est művészi alappillére, Vásáry Tamás zongorajátéka, az ihletettség legmagasabb fokán, a lelki átélés fokozhatatlan szintjén, a zenei megvalósítás remeklésével nemlétezővé tette a Thália színház mostoha akusztikai körülményeit, s uralma alá vonta a nem igazán élvonalbeli zongorát. A Mozart c-moll fantáziájával bevezetett, s további Mozart, majd Bartók, Kodály és Debussy művek fűzéréből álló koncert szólistájaként, egyúttal odaadó partnere is volt a balettművészeknek.

Vásáry Tamással, Tunyogi Henriettel és Solymosi Tamással való beszélgetésünkre a Thália színházbeli előadást követően került sor.

Bartók és Kodály zene képezte az előadás gerincét. A Mozart és Debussy művek által közrefogott magyar zeneművek egy részére magyar balettművész, Tunyogi Henriett tervezett koreográfiát. Bartók Allegro Barbaroja azok számára, akik ismerik Tunyogi Henriett lírai, finom, nőies alkatát, váratlan élményt hozott: heves, groteszk mozdulatokkal, a mezitlábas tánc puha macskalépteivel, vad és mégis légies könnyedségével egy eddig ismeretlen táncművész jelent meg a színpadon. Saját koreográfiáját táncolta, jelmezét maga tervezte. Hogyan született meg ez az Új stílus, milyen ót vezetett ehhez a tánc-kompozicióhoz?

T.H. Azt hiszem, az ember nem igazán ismeri önmagát. Nem tudtam, hogy én ezt a zenét érzem, s hogy erre a barbár zenére meg merek majd mozdulni. De érdekelt, izgatott és nagy kihívásnak éreztem. Mint mindig, azzal kezdődött, hogy leültem és hallgattam a zenét, s az elindította bennem, hogy hogyan fogok megmozdulni. Amikor megértettem, mit mond ez a zene, akkor már azt is tudtam, hogyan fejezzem azt ki a mozdulataimmal, testemmel, lelkemmel. Élvezem, hogy nagyon más, mint, amit szoktam csinálni. Nem az, amit tanultam, nincs spicc-cipő, más a kéztartás, a tenyerem nyitva van, az ujjaim széttárva... A zenehallgatás által elindított folyamat magában foglalja a teljes színpadi megjelenítést, nemcsak a stílust és a lépések láncolatát, benne van a jelmez, még a világítás is. Sőt, talán furcsán hangzik, nálam a jelmez előbb van meg, mint a lépés.

Nem is furcsa. A ruha meghatározza a viselkedést, stílust diktál. Drágaköves, nehéz koronával a fején, súlyos palásttal a vállán a bizánci császár nem tehetett heves mozdulatokat: méltóságteljes tartását mutatják a ravennai mozaikok, Lenge fátyolruháikban a Gráciák kecses táncot lejtenek a reneszánsz festményen... Az Allegro Barbaro hangjaira állatbőrbe öltözött, veszélyes, vad teremtés járja táncát, s az utolsó hangra vad- macska lendültével és puhaságával szökken a zongora tetejére.

A koncerten elhangzott Kodály művek közül a korai, 1910-1918 között keletkezett Hét zongoradarab ugyancsak megihlette Tunyogi Henriettet.

T.H. Kodály zenéje nagyon közel áll hozzám. Lehet, azért, mert sűrűn hallok róla, hiszen Kodály, és a férjem, Vásáry Tamás, egymással annyira szoros, szinte apa-fiú kapcsolatban álltak. A Székely nóta mélyen hatott rám: a magányról szól, a társ fájdalmas hiányáról. Szomorú, magányos nőalak jelenik meg ebben a zenében, lelkileg sokszor igazán megvisel, megis, nagyon-nagyon szeretem ezt táncolni. Olyan nagyon magyar, jól esik hosszú szoknyában, v államon kendővel, hosszú hajfonattal lépni a közönség elé.

Kodály szavai kívánkoznak ide, aki azon a furcsa kérdésen tűnődve, hogy ő maga mit is akar a régi székely dalokkal, így fogalmazta meg a választ: "Ilyen volt valaha a magyar zene nyelve is. Valamikor a székely dal volt a magyar dal. Ma a székely a legmagyarabb magyar és a magyar csak úgy lehet újra magyar, ha mennél székelyebbé tud válni."

T.H. A Kilenc zongoradarab Allegro Giocoso címő tagja érdekes tapasztalathoz vezetett. Megfogott a zene, nem engedett, mégsem akart sikerülni a koreográfia. Megbeszéltem férjemmel, és Tamás néhány szava megoldást adott a kérdésre: "de hát ezt fiútáncnak kell elképzelned. Kodály egyszer beszélt róla, elmondta, arról van itt szó, hogy két fiú beszélget, fütyörésznek. jókedvűek." Egyetlen próba alatt meg is született rá a koreográfia.

Igen, a balerinát itt hetyke siheder váltotta föl, fején puha sipkával, fehér ingben, föltűrt szárú nadrágban. Tánca csupa, csupa játék, fennhéjázó kiskakasként, tréfás gőggel lépked a színpadon, s végül, mikorra eltűnik a színről, visszahajított sipkája épp a zongora elé érkezik, hogy a zongoraművésznek kelljen azt felszednie a földről. Humorral teli a zene, a tánc, s maguk az előadók.

A balett-produkciókat bevezető tánckompozíció, a Mozart Esz-Dúr zongoraversenyének második tételére komponált Pas-de-deux német koreográfus műve, Tunyogi Henriett partnere ebben Solymosi Tamás volt.

T.H. A Mozart lassú tétel híres művész, a közelmúltban fiatalon elhunyt Uwe Scholz koreográfiája. Különleges szerencsémnek érzem, hogy alkalmam volt vele együtt dolgoznom. Uwe Scholz a lipcsei Opera balettigazgatója és vezető koreográfusa volt. Nagyon sokat kaptam tőle mind szakmailag, mind szellemileg. Balettművész-életem legboldogabb és leghasznosabb időszaka volt A lényeget csak körbe tudom írni: olyan lelkiséget képviselt, ami az én számomra a legmagasabb rendű. Magasrendű és alázatos egyszerre, a legszebb és legteljesebb valami, ami sugárzott belőle felém.

Táncoltam Scholz darabjaiban, turnéztam is a lipcsei együttessel. Komoly szimfonikus és oratorikus művekre komponált koreográfiái hatalmas sikert arattak mindig. Az előadások után percekig állva tapsolt a közönség.

Solymosi Tamás is igazi telitalálatnak érzi a Mozart műre komponált koreográfiát.

S.T. Természetes következménye ez annak, hogy Uwe Scholz nagyon érzi a zenét, tehát abszolút kifejezőek a mozdulatok

A tánckompozíció könnyen hagyta magát megközelíteni. A zene mindig megmondta, hogy mi következik. S mivel amit mi csinálunk, azt mondja a zene, ezért hat olyan robbanásszerűen a közönségre.

A Boldog szigethez Debussynek a múlt század elején komponált - a francia rokokó híres Watteau festményétől inspirált - zongoradarabjához Paul Chalmer tervezett koreográfiát. Ez a tánckompozíció egyenesen Tunyogi Henriett és Solymosi Tamás számára készült, és a szóban forgó budapesti előadás volt az ősbemutatója.

T.H. Chalmer ma a lipcsei Opera balettegyüttesének igazgatója, vezető koreográfusa, azaz Uwe Scholz utódja. Egy esztendeje találkoztunk először, és ez egy nagy találkozás volt, mert röviddel ezután megkoreografálta nekem a Holdfényt, Debussy Bergamói szvitjének harmadik tételét. Ő maga mondta így: "ezt a tánckompoziciót rám álmodta meg."

Különleges a felállás, s a tánchoz kiválasztott művek sora - bár az első benyomás szokatlanságát már régen felváltotta az újdonság fűszeres ízének élvezete, a Vásáry-Tunyogi házaspár előadásain -, itt zongora szólókoncerthez kapcsolódik a balett élménye. Ráadásul, mint kiderül, Vásáry Tamás szívesen, sőt, elfogulatlanul, mi több, olykor szinte szakszerűen mond véleményt egy-egy készülő balettprodukcióról.

V.T. Ez nem olyan rendkívüli dolog. Tudom, hogy mi van a zenében, és el tudom képzelni, hogy erre milyen mozdulat felel meg. Ha tehát én hallok egy zenét és látok egy mozgást, észreveszem, ha nem felel meg annak a zenének. Például, ha kitágul, kibomlik az a zene, egy ölelést érzek benne, akkor ölelni kell.

S.T. Ahogyan Tamásban él a zene, az mindenesetre fantasztikus. Azokat az érzéseket, azokat a csúcspontokat, amiket a zene mond, tökéletesen le tudja fordítani: azt, hogy mit hall, mit érez, s hogy szerinte milyen lépés lenne azon a helyen érthető.

V.T. A zene, mint a költészet, a festészet, vagy a balett - valamit kifejez. Egy zenemű ugyanúgy történet, mint egy költemény. Minden művészetnek költeménynek kell lennie. A zeneműben lévő történetet képes elmondani egy másik művészeti ág: ha megtalálta hozzá a szavakat, akkor azt költő tette, ha sikerül lefesteni, az már a festő, a festészet műve, s ha valaki le tudja táncolni, az már igazi táncos vagy koreográfus.

Az a szó, hogy művészeti ág, nagyon jó meghatározás, mert az azt jelenti, hogy ugyanannak a fának az ágai, különböző ágai, különböző nevű ágai. De a fa, a MŰVÉSZET ugyanaz.

Csák P. Judit
Zene, zene, tánc - 13. szám